Különleges táskagyűjtő akcióval készültünk a karácsonyra

2018.01.02

"December 17-én a Jurányiban az arra látogatók nem csak a STEREO AKT "Cím nélkül (hajlék_kaland_játék)" című előadását láthatták, hanem a társulat karácsony alkalmából szervezett táskagyűjtési akció lezárásának eseményén is részt vehettek."

A szinhaz.org beszámolóját ITT olvashatjátok. 

RÖVIDEN

December 4-től a Menhely Alapítvánnyal összefogva két héten keresztül táskákat gyűjtöttünk, melyeket december 17-én vasárnap adtunk át a Fedél Nélkül utcalap munkatársainak. 

A Fedél Nélkül terjesztői és szerzői ezután csatlakoztak aznap esti Cím Nélkül (hajlék-kaland-játék) című előadásunkhoz, mely interaktív színházi társasjáték formájában foglalkozik a hajléktalanság kérdéskörével. Első alkalom volt, hogy nézőink az előadást közösen játszhatták hajléktalanságban érintett emberekkel - az este innentől érdekes fordulatot vett. Azzal, hogy a civil nézők mellett olyan emberek is csatlakoztak a csapatokhoz, akik életében a demonstrált helyzetek korántsem csupán a fikció szintjén bontakoztak ki, izgalmas - és egyben szívfacsaró - adalékot adtak az érzékenyítő programként is helytálló színházi előadásnak. 

Az előadás előtt-után hajléktalan fotósok műveit tekinthették meg a nézők, majd az estét a közös zsíroskenyerezéssel egybekötött - immár hagyományos - levezető beszélgetés, a Kilépő zárta.  



Következő Cím Nélkül előadás: január 19., 18:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház