Kolozsvári alkotótábor a Reactorral

Martin Kolozsváron tart alkotótábort a Reactor színház szervezésében, 16 helyi színész, rendező és dramaturg részvételével. Az egy hetes workshop részben a városban, részben pedig egy közeli, hegyi faházban zajlik.

A workshop során 4 különböző technikával kísérleteznek a résztvevők Martin mentorálása mellett, amiről itt ír részletesebben.

"Először bepánikoltam a résztvevők száma miatt. Óriási csoportnak számít a 16 fő olyan esetben, amikor egyéni és csoportos feladatokat végzünk, csoportosan végignézzük, és elemezzük mindenkinek a jeleneteit.

Korábban, áprilisi terepszemlém során megdöbbentő volt, hogy mindkét fiatal társulat DIY (do it yourself=csináld magad) módszerekkel létrehozott játszóhelyei (nyilvánvalóan iszonyatos alulfinanszírozottság mellett) milyen magas színvonalúak megjelenségükben, működési modelljükben egyaránt. Kihasználtságuk (próbák és előadások) csúcsra vannak járatva. A még zajló színházi szezonban egy-egy előadást láttam a Reactorban és a ZUG-ban, mindkettő teltházas, éhes, lelkes, fiatal közönséggel. A társulat jó része a kolozsvári színművészetin szerzett diplomát, és a színház minden munkakörét ők töltik be - játszanak, menedzselnek, építenek, világítanak, hangosítanak.

Hétnapos workshop megtartására kértek fel, ami már csak hosszából adódóan is inkább alkotótáborhoz hasonlít. Mivel nincs produkciós kényszer, nyilvános munkabemutató, szabad út nyílt a csapongó, mégis elmélyült kísérletezés irányába. Az egyik alapvetés az volt, hogy mindenki azonos felelősségű alkotóként vesz részt a műhelymunkán - aki normál esetben íróként, vagy rendezőként dolgozik, az is szerepel a jelenetekben; csakúgy, ahogy a színészek is írnak, és készítenek saját jeleneteket. Ezen kívül rájuk bíztam a próbák előtti bemelegítést is, minden nap más feladata azt megtartani.

Négy fejezetre osztottam az alkotótábor, minden napnak van egy tematikája, az utolsó napokban pedig mindenki "specializálódik" valamire, amiben jobban el szeretne mélyülni.

1. "Hazudok vagy sem?" - történetmesélő technikák
Minden résztvevő hoz egy személyes történetet, amelyben egy lealacsonyító, megalázó helyzetbe kerültek. Ezek közül a történetek közül a többi résztvevő szabadon válogat, kölcsön veszik egymástól a valós történeteket, majd különböző módszerekkel interpretálják azokat. Készítünk naturalista, vallomásos szituációkat, és stilizált, helyszínspecifikus jeleneteket, ahol a történetek képekkel, zenével, asszociatív akciókkal egészülnek ki. Így keressük a megfelelő formát egy-egy történet legélményszerűbb átadásához. 
Dokumentarizmus vagy fikció? Verbatim (szó szerinti) szövegek vagy szerkesztett, átköltött változat? Autentikusság vagy poétikus víziók? Milyen sztorihoz, mi illik jobban?


2. "Sorsturizmus" - köztéri jelenetek, az un. "láthatatlan színházi" forma kipróbálása, amely több előadásunk, így a Promenád és a Buyers Paradise alkotó technikái is voltak. Ennek lényege, hogy a köztérben véghezvitt jelenetek valamiféle rejtett költőiséggel rendelkeznek, tehát NEM utcaszínházi performanszok, amelyek szabályosan vonzzák a tekinteteket - épp ellenkezőleg: első ránézésre hétköznapi emberek vannak hétköznapi szituációkban (valamit elvesztenek; megtalálnak; valami baleset éri őket; valami rosszban sántikálnak; egy törékeny pillanatban érjük őket tetten, egy titkot fednek fel stb.), ami mellett a járókelők simán elsétálnak, de az, aki figyelmesen nézi, felfedezi a rejtett koreográfiát, ritmust, rendszert, valamiféle hibát a mátrixban.


3. Improvizációs játékok.
Ismét valós történeteket használunk, amelyek témája a saját közegből való kiszakadás, és az ahhoz kötődő félreértések, konfliktusok, legyen szó családi, szakmai, vallási, politikai vagy szubkulturális közegről. Hosszú, valós idejű improvizációkat folytatunk autentikus környezetben - pincétől a padlásig, a kerttől az erdőn át a város főteréig -, ahol a színészek nem a jelenetek ritmusával, esztétikájával és terével, hanem a karakterek autentikusságával, a többi szereplő motivációinak kinyomozásával és a helyzet saját javukra fordításával foglalkoznak. Nem szórakoztatás a cél, de mégis végtelenül izgalmas a megfigyelő szerepében lenni.