STEREO Akt & hannsjana: 

Escape Room Europe 

performatív audio-installáció

Sokkoló hatással bírt, mikor Nagy-Britannia a Brexitre szavazott 2016-ban, főleg Európa fiataljai számára. A különböző kilépési forgatókönyvek lehetőségei, mint például a "Frexit", vagy a "Czech-out" megkérdőjelezte az Y generáció sok tagjának biztosnak hitt európai identitását.

A STEREO Akt és a német hannsjana társulat egy közös munka során szabaduló szobává változtatta a berlini Collegium Hungaricum tereit.

A nézők fejhallgatókon keresztül hallgatták a hangjátékot, ami kis csoportokban vezette őket végig az épület emeletein, ahol zárt és áthatolható, olykor mozgó határokkal találkoztak, fejtörőket kellett megoldaniuk, meg kellett küzdeniük bürokratikus akadályokkal, közös nyelvet kellett találniuk, majd döntés elé kerültek: menjenek, vagy maradjanak?

A három hétig tartó német-magyar együttműködés tapasztalatairól beszélgettünk a koprodukció magyar művészeti vezetőjével, Boross Martinnal és a projekt egyik alkotójával, Thury Gábor dramaturggal.

Hogyan merült fel az együttműködés gondolata a hannsjana társulattal?

Martin       A berlini Magyar Intézet missziója, hogy a magyar kultúrát kint is népszerűsítse, de Berlinben, mint minden más, ez is progresszívebben működik. Főleg a kinti kurátornak, Szirmay-Kalos Lénának köszönhető, hogy létrejött ez a projekt, ő vetette fel, hogy érdekes együttműködés lehet a StereoAkt és a hannsjana között, mert ők is interdiszcliplináris, többféle területről, többféle háttérrel rendelkező fiatal társulat, akik biztosan nyitottak a kísérletezésre.

Gabi       Nagyon érdekes volt, hogy miközben ebben a magyar-német koprodukcióban készülő előadásban folyamatosan próbáltuk gördülékennyé tenni az együttműködést, addig egy olyan témáról dolgoztunk, az Európai Unióról, ahol a legnagyobb kérdés, hogy hogyan lehet ennyi érdek mentén megtalálni a közös hangot. Ennyiben a forma is idevág, hiszen amikor egy szabadulószobában vagy, a legérdekesebb egyéni kérdés, hogy milyen szerepet foglalsz el a csapatodban, hova állsz, mész a többiekkel vagy inkább más dolgokat fedezel fel. Az ahogyan egy szabadulószobában viselkedsz egyfajta csoportdinamikai tanulmány magadról.

Martin       Teljesen véletlenül, de tökéletes körben ez a projekt egyszerre volt a nézők konszenzusa, azoké az országoké, akiket ők megjelenítettek, és az egész mögött ott volt a két társulat között komoly kompromisszumok árán meghozott szakmai egyezségek sora. A konszenzusok kapcsán egyfelől van egy olyan érzése az embernek, hogy mindent csak lassít, hogy mindenkinek vétójoga van, és mindenkinek egyet kell érteni, hogy egy döntés megszülethessen. Ez olyan, mint az egész demokratikus alapdilemma, hogy hiába a többség akarata a legigazságosabb, de nem biztos, hogy a legjobb döntés is. A hannsjana társulat úgy dolgozik, hogy egy e-mail címe van az egész társulatnak, ezt mindenki olvassa és mindenki, aki éppen akar, beleír, a pénzügyekbe is mindenki beleszól. Saját ügyeiket tehát eléggé organikusan kezelik, totátlis kollektívaként működnek, de szakmai kérdésekben sokszor dogmatikusan, elvek mentén, kicsit túl következetesen amolyan "németesen" kötötték az ebet a karóhoz. 

Milyen munkamódszer mentén dolgoztatok?

Martin       Az elején felváltva voltak hannsjana napok, amik általában az asztal mellett ülő beszélgetések voltak, és STEREO Akt napok, amikor feladatokat adtam ki, csapatokra osztottam a társaságot, és végül közösen megnéztük, hogy ki mire jutott a rendelkezésére álló időben. Katharina Siemann és Marie Weich a berlini csapat művészeti vezetői hamar átvették ezt a munkamódszert, de mi is azon kaptuk magunkat, hogy Gabi, aki dramaturg, bikamaszkban zongorázik, Vasi (Vass Imre), aki táncos, mondja az előadás legfontosabb szövegeit, Bartha Márk a szokásos hangdesigner funkció mellett érzelmes monológokat mondott fel narrátorként, én pedig az utolsó napokban a legtöbb időt azzal töltöttem, hogy papírokat vagdostam és technika óráztam, hogy a saját szobám elkészüljön.

Gabi       Nagyon üdítő volt ebbe a "mindenki-mindent-csinál" munkafolyamatba belecsúszni, noha a hatékonyságnak nem biztos, hogy az tesz a legjobbat, ha én zongorázom a legrosszabb zenei képzettséggel, de mégis volt benne valami nagyon felszabadító. Az is adott egy különleges ízt ennek az alapvetően izgalmas találkozásnak a két társulat között, hogy a hannsjana egy vállaltam feminista formáció, akiknek alapvetésük, hogy nem dolgoznak férfiakkal.

Martin        Teljesen véletlen konstelláció volt, hogy mi négyen fiúk mentünk ki, mondták is később, hogy nagyon féltek, hogy jön majd négy ilyen kelet-európai macsó. Ezelőtt nem tapasztaltam olyan munkát, ahol két szuverén alkotócsapat úgy megy bele egy próbafolyamatba, hogy deklarálják, hogy egyenrangúak, tehát nincsen autoritás, és hogy ebből ne legyen feszültség. Végül ez sikerült, de itt is eljött az a pont, amikor már annyira csúsztunk ki az időből, hogy felvetettem, ne jöjjön mindenki, hanem mindkét társulatból két-két ember, és zárjuk rövidre a kérdéseket. Kimondtuk négyünk között, hogy az utolsó szó a miénk, és százszoros lett a munkasebesség. Ezt egyrészt banális, másrészt fájdalmas kimondani, de egyszerűen minden színházi alkotófolyamatban eljön az a pont, amikor egy központi akaratnak be kell lépnie, különben túl sok lesz a kompromisszum, és se íze-se bűze nem lesz a végterméknek. Összességében a nehézségek ellenére nagyon fontos, hogy az embert néha kimozdítsák a komfort zónájából, és megkérdőjeleződjenek a saját munkamódszereink.

Tapasztaltatok különbséget a nézők hozzáállásában, abban ahogyan az itthoni és a berlini közönség viszonyul a részvételi színházhoz?

Martin       Azon nagyon sok múlik, hogy az első pillanattól kedzve úgy pozicionálta magát ez az esemény, mint egy játék, nem kellett egy alap passzív befogadásból átlendíteni a nézőket, meg sem adtuk nekik azt az esélyt, hogy beleüljenek. Alapvetően azt gondolom, hogy ez az előadás az itthoni általam nagyon sokat kritizált, sok esetben éretlennek tartott nézői attitűdön is átcsúszott volna. Talán annyiban tudatosabbak, játékosabbak voltak a berlini résztvevők, hogy nem jöttek zavarba az alkotókkal való kommunikációtól, lazán ment a közlekedés a terekben, mindent nagyon természetesnek vettek. Magyarországon sokszor komplexusokkal, frusztrációkkal teli módon veszi a közönség a részvételi színház által nyújtott ajánlatot, ami abból is fakad, hogy a hazai közönségnek kevesebb nem-frontális tapasztalata van. Berlinben az átlag 25-30 körüli nézők születésüktől fogva ilyen performanszoknak a részesei.

Művészként szenvtelenebbnek, bátrabbnak érzitek magatokat, ha külföldre kerültök?

Martin       Külföldön dolgozni azért is nagyon felszabadító, és sokszor azért születik jobb eredmény a belefektetett munkából, mert nincs számos olyan nyomasztás vagy bizonyítási kényszer egy próbafolyamatban, ami itthon a saját szakmai közegünkben. A többi olyan STEREO Akt munkában is, ami külföldi színházakkal együttműködésben jött létre könnyebbnek jutottam el arra a teljes egyéni szabadság szintre, hogy azt gondolom, nem kell félni a következményektől és mások véleményétől.

Gabi      Ez talán összefügg azzal is, hogy a közönség Berlinben rugalmasabb, elfogadóbb, és egyszerűen szélesebb sprektrumban tudja értelmezni a látottakat, mivel többfélét tapasztalt, többet látott. Ilyen szempontból ott nincs alapja az öncenzúrának.

Martin        A Collegium Hungaricum számomra szimpatikus célkitűzése, hogy nem hívnak meg soha kész dolgot, hanem az a missziójuk, hogy az alkotók, akikkel dolgoznak, ott helyben hozzanak létre valamit. Amikor először bejártuk a tereket, volt bennem egy ilyen rossz érzés, hogy itt van európa egyik legértékesebb ingatlana, mert a Mitte közepén van a Pergamonmuseum, a Reichstag és a Brandenburgi Kapu tőszomszédságában, és csomó ideig teljesen üres, kihasználatlan az összes tér. Hogy van az, hogy mi az egész házban azt csinálunk, amit akarunk? Ez a fenntartásom eloszlott azzal, hogy mind a kilenc előadásunkat fullra sikerült megtölteni, és hogy folyamatos az Intézet iránti érdeklődés, ami nem a mennyiségen múlik.

Gabi         Semmi mennyiségi nyomás nincsen rajtuk, nincs előirányozva az, hogy hány néző, hány előadás, hány produkció kell, hogy létrejöjjön egy adott időszakban. Az, hogy ilyen kényelmes kereteket képesek biztosítani egyértelműen a minőség javára válik.